Leácska 2011.08.31. 21:50

KÖLTÖZÉS

Blogunk átköltözött egy másik helyre, melynek elérhetősége az alábbi:

 

szentmonikabmk.blogspot.com/

Várjuk bejegyzéseiket!

Leácska 2011.07.13. 21:24

VAKÁCIÓ

Kedves Hallgatóink, Látogatóink,

a Kismama klub nyári szünidejét tölti, utolsó élő adás július 18-án lesz, augusztusban felvételről hallhatnak bennünket!

De szeptembertől újból folytatódnak élő, betelefonálós adásaink, várjuk Önöket a rádiókészülékek elé.

Kívánunk áldott, békés pihenést Mindannyiuknak!

A Mária Rádió Szent Mónika BABA-MAMA közössége

 

A halálra ítélt magzat keresztútja

I. Jézust halálra ítélik
Szüleimet a testiség kötötte össze. Mielőtt
megszülettem volna, már halálra ítéltek, hiszen nem
a szeretet, hanem az önző élvezetvágy hívott életre.
Egyedül Isten szeret engem!
II. Jézus vállára veszi a keresztet
Anyám megkapta a kórházi beutalót az abortuszra. Immár a „nem kívánt gyermekek”
szégyenbélyegét viselem. Szüleim átkoznak: szinte éget a gyűlöletük. El kell tűnnöm az
életükből. De valaki talán imádkozik értem Isten színe előtt!
III. Jézus először esik el a kereszttel
Érzem, hogy én csak egy nem kívánatos eset vagyok, egy „teher”. Egy baleset nem várt
következménye, amit azonban könnyen ki lehet javítani. A megszületett emberek
manapság nem akarnak elismerni hozzájuk hasonlónak. Egyedül Isten fogad el engem!
IV. Jézus Édesanyjával találkozik
Nekem nincs anyám, aki megsiratna. Én most egy asszonynak a foglya vagyok, aki meg
fog öletni. Anyám talán soha nem ismerte az áldozatos szeretetet. Azért dob el most
magától. Istenem, légy irgalmas édesanyámhoz! Égi Édesanyám! Járj közben földi
anyámért a Te Szent Fiadnál!
V. Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet
Nekem senki nem segít. Még az orvos is anyámnak ad érzéstelenítőt, hogy ne
szenvedjen, amikor engem megölnek. Uram! Már nem élnek segítő Simonok! Rád várok
egyedül. Segíts!
VI. Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak
Senki sem érzi, érti át tragédiámat? Azok, akik a megszületett magzatokat simogatják,
óvatosan mosdatják, velem miért bánnak így?! Miért olyan egyszerű, érdektelen eset az,
hogy engem most megölnek? Hívő testvéreim! Imáitok ezt meg tudná akadályozni!
Kérlek benneteket, imádkozzatok értem!
VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel
Apukám kiszámolta, hogy mennyibe kerülnék neki, ha életben maradnék. És mennyi
gond... A halálom olcsóbb és kényelmesebb. Ezért meg kell halnom. Vajon honnan
tanulta azt, hogy így mérlegeljen? Hogy lehet az, hogy nem érti, mit is jelent édesapának
lenni? Azt, hogy a gyermeket Istentől el kell fogadni, és úgy nevelni, hogy Istenhez majd
vissza is térhessen! Istenem, bocsáss meg neki is!
VIII. Jézus szól a síró asszonyokhoz
Uram, Jézus! A Téged sirató asszonyok halálodat nem tudták megakadályozni. Úgy tűnik,
az én halálomat sem akadályozza meg senki és semmi, és nem lesz senki, aki
megsirasson. Istenem! Most már csak végtelen irgalmasságodra hagyatkozhatom!
IX. Jézus harmadszor esik el a kereszttel
Szüleim kihúztak életük listájáról. Családtervezés, túlnépesedés…- Nincs hely, nincs
számomra egy szelet kenyér széles e világon! Meg kell halnom! Istenem! Valóban ilyen
kicsi ez a Föld, hogy én már nem férek el rajta?
X. Jézust megfosztják ruháitól
Jézus! Tőled elveszik ruháidat, nekem nincs is. Csak bőröm van, amelyet egy eszköz
hamarosan megragad és darabokra tép. Istenem, mennyire reszketek ettől!
XI. Jézust a keresztre szegezik
Uram, Téged keresztre szegeznek. Engem darabokra szabdalnak, azután cinikusan
megszámlálják részeimet, hogy fertőzést ne okozzak az anyám méhében véletlenül benn
felejtett kezemmel vagy lábammal! Istenem! Bocsáss meg hóhéraimnak, mert nem
tudják, hogy mit cselekszenek!
XII. Jézus meghal a kereszten
Jézusom! Te meghaltál, és én is meghalok nemsokára. Te ártatlan voltál. Én is az
vagyok. Emlékezzél meg rólam az Örök Élet Országában.
XIII. Jézus testét leveszik a keresztről
Jézusom, Te Anyád ölén holtan is megnyugodtál, én csak teher vagyok, aki csak a
lelkiismeretet tudom nyugtalanítani. Én anyám ölében ezért nem tudok megnyugodni.
Uram! Valóban, számomra nem létezik semmiféle ölelés?
XIV. Jézust a sírba helyezik
Jézusom! Téged a sírba helyeznek, engem hulladékként égetnek el. Én most már csak az
utolsó ítéletre várok, és akkor Isten előtt szüleimet kell vádolnom gyilkossággal. Uram!
Mégis irgalomért könyörgök, hiszen izzik kis szívemben a Tőled kapott szeretetparázs.
Engedd, hogy a Te Édesanyád lángra lobbantsa szüleim szívében a szeretetet, és
megismerjenek Téged! Add Uram, hogy átérezzék a szülői szeretet fenségét és az
Istennel való teremtő együttműködés benső örömét és felelősségét! Így majd óvni fogják
a további magzatot, s őszinte bűnbánatuk bizonyosan elnyeri irgalmadat!

Ámen.

Leácska 2011.02.18. 07:28

FARSANG

A farsang a vízkereszttől (jan.6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek.

A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül.

Erről a témáról bővebben a következő adásunkban beszélgetünk:

február 28-án 10 órától.

HALLGASSANAK MINKET!

94,2 Mhz

Leácska 2011.02.16. 13:28

SZENT BÁLINT NAP

Itáliai ókeresztény vértanú volt. A legenda szerint egy pogány fejedelem azt mondotta neki, hogy megtér Istenben, ha vak leányát meggyógyítja. Erre Bálint püspök imádságod tevén, megvilágosította az ő vak leányát.

A különböző hiedelmek összemosódása révén a szerelmesek védőszentjének kiáltották ki  Bálintot!

 

E hét vasárnapja Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe.

Ezen a napon mutatta be Mária az újszülött Jézust a templomban. Ez az ünnep éppúgy az Úr ünnepe, mint Szűz Máriáé.

Ezen a napon gyertyákat szentelünk a templomokban. A gyertya Jézust jelképezi:

a gyertya méhviasza: Jézus tiszta teste,

a kanóca: az Ő ártatlan szent lelke,

a tűz: a világosság, az Ő Istensége.

A gyertya áldoztatul adja magát, hiszen elfogy, hogy az embernek szolgáljon, világítson. Jézus ugyanígy tett: magát adta áldozatul, hogy az Ő világosságában járjunk.

Ő LETT A VILÁG VILÁGOSSÁGA.

"A család nem emberi konstrukció, hanem Isten ajándéka. A házastársak ajándékok egymásnak, a gyermekek ajándékok a szülőknek, a generációk ajándékok egymásnak. A keresztény család az életet, az örömöt, a békés gyarapodást szolgálja, ahol mindenki kölcsönösen felelős a többiekért, tiszteletben tartja a másik emberi méltóságát."

részlet Bíró László püspök újévi leveléből

 

Leácska 2010.12.08. 21:42

Ünnepi adás

Immáron második karácsonyunkra készülünk a Mária Rádió Szent Mónika Baba-mama közösségével, és azt a megtisztelő feladatot kaptuk, hogy állítsunk össze a rádióba egy gyermekeknek szóló  kis műsort karácsonyra. 

A Mária Rádió Szent Mónika közössége nagy lelkesen készül az adventre: koszorúkészítésre gyültünk össze és imádságos lelkülettel sok szép alkotás született.

 

 

 

 

 

 

 És a kész koszorúk elfoglalták méltó helyüket a lakásokban:  

Leácska 2010.09.13. 22:47

A második évad

Kedves Szülők,

immáron második éve jelentkezik a Mária Rádió hullámain a Baba-mama közösség műsora. Nyáron már patrónát is választottunk magunknak, így lettünk Szent Mónika baba-mama közösség. Hiszen Szent Mónika méltó példaképünk, hogy hiteles keresztény édesanyává váljunk.

Ősztől fél órával bővült a műsoridőnk, igy van lehetőség, hogy a hallgatókkal is felvegyük a kapcsolatot.

Nagyon örülünk, hogy létrejött ez a közösség, hiszen itt, őszintén megoszthatjuk egymással érzéseinket, örömünket, bánatunkat. Ezáltal is könnyebbé téve az utat a sikeres keresztény gyermeknevelés felé.

Imaszándékokat is fogadunk, hiszen minden alkalommal közösen imádkozunk a kimondott és ki nem mondott szándékokért.

Hallgassák a Rádiót (94,2) minden páros héten hétfőn 10:05-től!!!

 

"Magyarország pedig nem az lesz, amivé a politikusok akarják tenni, hanem amivé a magyar anyák nevelik gyerekeiket. Így az anyák nagyhatalomnak számítanak. Legyenek ennek tudatába, és folytassák ezt a küldetésüket."
P. Gaál Jenő SVD

 

süti beállítások módosítása