2010.12.08. 21:42
Ünnepi adás
Immáron második karácsonyunkra készülünk a Mária Rádió Szent Mónika Baba-mama közösségével, és azt a megtisztelő feladatot kaptuk, hogy állítsunk össze a rádióba egy gyermekeknek szóló kis műsort karácsonyra.
Közösségünk kilenc édesanyából, és a hozzájuk tartozó „apróságokból” áll, de folyamatosan bővülünk, hiszen jelenleg is vannak áldott állapotban kismamáink, illetve szeretettel fogadjuk a csatlakozni vágyó mamákat, babákat is.
Műsorunk, a Kismamaklub két hetente jelentkezik hétfőnként 10 órától 11 óráig. Akik megtisztelnek figyelmükkel tanúságtételeket és beszélgetéseket hallhatnak a keresztény gyermeknevelésről. Adásunk szól még a kismamákon kívül a kispapáknak is, és minden gyermeket nevelő, és szerető, keresztény erkölcsrendet követő felnőttnek. Élő műsorainkban minden alkalommal örömmel várjuk telefonon az adás tartalmával kapcsolatos szíves hozzászólásaikat. A közösségünk adta lelki feltöltődést nem csak a rádión belül éljük meg, hanem gyakran találkozunk egymás otthonaiban is, illetve önkéntesként szervezünk különböző alkalmakra gyermekprogramokat.
Bizonyára a Mária Rádiót karácsonykor hallgató gyerekek erről az eseményről beszámolót, és számukra még sok érdekes, izgalmas műsort is hallhatnak majd az ünnepi adásban. Szeretettel várjuk őket is, és szüleiket, nagyszüleiket is karácsonykor a rádió készülékek elé.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek