A Munkácsi Egyházmegyében mintegy két éve működik az életvédő mozgalom, mely Majnek Antal megyéspüspök kezdeményezésére jött létre.  (Forrás: Magyar Kurír)

Munkácson 2010-ben aktivisták léptek fel az élet védelmében: előadásokat tartottak (és tartanak) iskolákban és más közösségeknek, szórólapokat nyomtattak, óriásplakátokon hirdették az élet méltóságát és a magzat emberi mivoltát.

Ennek olyan hatása volt, - nyilatkozták a kórház vezetői - , hogy ebben az időszakban az elvégzett abortuszok száma napi 5-10-ről 2-3-ra esett vissza – amit ők nem is tudtak igazán mivel magyarázni. Volt konkrétan olyan eset is, amikor visszahallották, hogy a már időpontot kapott fiatal nő visszamondta az abortuszt, mert a plakátjainkkal találkozott, és ezt meg is mondta a nőgyógyászának!!

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezt a kezdeményezést szeretné most Kutassy Jenő és Keresztény Testvérei Budapesten is meghonosítani!!

Ehhez keresünk a reklámozásban jártas embereket, illetve imahátteret, hogy ez a nemes cél, minél sikeresebb legyen.

Kérem a "magzat plakátokkal" kapcsolatos leveleket a szeretlekmama@gmail.com email címre küldjétek!

IMÁDSÁG:

Mi Atyánk...
Mária Szeplőtelen Szíve!
Védelmezd a magzatokat, hogy megszülethessenek!
Mária Szeplőtelen Szíve!
Adj erőt az anyáknak, hogy elfogadják anyaságukat és megszüljék gyermeküket!
Mária Szeplőtelen Szíve!
Segíts mindannyiunkat, hogy támaszuk legyünk nehézségeikben!
Üdvözlégy Mária...

 

A munkácsi magzatvédő misszióval kapcsolatban, további cikkek az alábbi linkeken olvashatók:

www.munkacs-diocese.org/hu/eletvedelem/50-egy-gazdag-ev-mi-toertent-az-eletvedelem-terueleten-2010-ben.html

www.evangelikus.hu/nagyvilag/az-elet-menete-munkacson-2013-oekumenikus-tiltakozas-az-abortuszok-ellen

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mariaradioszentmonikabmk.blog.hu/api/trackback/id/tr752591677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása